Imádunk elmerülni a sorozatok szövevényes világában. Hetente (vagy éppen egy ültő helyünkben) követjük kedvenc karaktereink sorsát, izgulunk velük, nevetünk velük. Olykor azonban eljön az a pillanat, amikor a képernyő előtt ülve felhúzzuk a szemöldökünket, és feltesszük a kérdést: Most akkor ez logikusan hogy?”
Az epizódok logikai következetessége a sorozatkritikák egyik sarkalatos pontja. Egy jól felépített történet magával ragad, de egy-egy kirívó logikai hiba képes kizökkenteni még a leglelkesebb nézőt is. Elég egy apró, de zavaró részlet, egy időzítés, ami egyszerűen nem stimmel, vagy egy karakter, aki látszólag elfelejtette a saját, korábban bemutatott képességeit vagy tudását.
Ezek az „epizód logikai” bukfencek különösen szembetűnőek lehetnek, ha a sorozat amúgy nagy hangsúlyt fektet a realitásra vagy a belső szabályrendszerének következetes betartására. Amikor egy film vagy sorozat elemzésekor rávilágítunk ezekre, nem feltétlenül a kicsinyesség vezet minket. Sokkal inkább az, hogy ezek a hibák megtörik az illúziót, kizökkentenek minket a beleélésből, és rontják az élményt, amit a készítők eredetileg szántak nekünk.
Egy kritikus szemmel nézett epizód értékelésénél éppen ezért nem csak a színészi játékot, a rendezést vagy a vágást vizsgáljuk, hanem azt is, hogy a történet belső logikája mennyire állja meg a helyét. Mert hiába pazar a látvány vagy izgalmas a sztori, ha az alapok recsegnek-ropognak a következetlenségektől. Sokszor ezek a „mit gondoltak?” pillanatok maradnak meg leginkább egy-egy gyengébb epizód után, és ezeken rágódunk még órákkal a stáblista lefutása után is.
Persze, elnézőek is tudunk lenni, hiszen tudjuk, mekkora munka egy sorozatot összehozni. De van egy határ, amikor a logikai bukfenc már nem tekinthető apró hibának, hanem komolyan aláássa a cselekmény hihetőségét. Ez az a pont, amikor az elemzésben kikerülhetetlenül szóba kerül az „epizód logikai” csődje.