A televízió nem csupán technikai eszköz, hanem egy olyan művészeti forma, amely képes életre kelteni történeteket a képernyőn. A dramaturgia tévén nem egyszerűen a történet elmesélését jelenti, hanem annak megformálását, ritmusának megteremtését és a karakterek érzelmi világának kibontását, amely mélyen megérinti a nézőket.
Amikor leülünk a képernyő elé, nemcsak szórakozni szeretnénk, hanem átadni magunkat egy olyan élménynek, amely magával ragad, bezár egy pillanatra a saját világunkból, és egy másik helyre, másik időbe repít. A dramaturgia tévén ennek az élménynek az építőköve: innen ered az a feszültség, amely fenntartja az érdeklődést, onnan származik az a várakozás, ami izgalomba hoz, és amiért újra és újra visszatérünk a képernyő elé.
A jó televíziós dramaturgia képes egyszerre megnyugtatni és izgalomba hozni. Egyszerre kínál ismerős elemeket, amelyekhez kapcsolódni lehet, és újszerű megoldásokat, amelyek gondolkodásra késztetnek. Ez a képernyő művészete: a történet szövedékének olyan megalkotása, amely a nézők lelki és érzelmi szálaival összefonódik.
A televízióban élő dramaturgok, forgatókönyvírók, rendezők mind-mind egy olyan közös célt szolgálnak, amely túlmutat az egyszerű szórakoztatáson. Ők azok, akik megalkotják azokat a történeteket, amelyekhez odaszegezzük tekintetünket, amelyekről beszélünk, amelyeket megosztunk másokkal. Mindez pedig nem valósul meg dramaturgia nélkül.
Ezért, amikor legközelebb bekapcsolod a tévét, gondolj arra, mennyi apró döntés, művészi finomság és szerkesztői érzék áll mögötte. A dramaturgia tévén az, ami élővé teszi a történetet, életet lehel a karakterekbe, és létrehozza azt az élményt, amit annyira szeretünk.